A Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület 1998. február 20-án emléktáblát állított abból az alkalomból, hogy 160 esztendővel ezelőtt Budapest történelmi városnegyedében, a budai várhegyen, az egykori Királyi Nyomdában (Országház u. 6.) nyomtatták ki a Dnyeszteri sellő ukrán almanachot. A Dnyeszteri sellő szerzői ukrán írók, Markijan Saskevics, Jakiv Holovackij és Ivan Vahiljevics voltak. A Dnyeszteri sellővel kapcsolatos dokumentumokat (1837)  máig őrzik az Országos Levéltárban.

 

Az esemény előkészítése és megvalósítása a magyarországi Ukrán Nagykövetség és a Főpolgármesteri Hivatal védnöksége alatt zajlott. Az ünnepi ceremóniát Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke és Drahomanova Natália nyitotta meg. Február 20-át, az emléktábla felavatásának napját az ukrán kultúra magyarországi napjaként hirdették meg.

 

Az emléktáblán Ukrajna jelképei láthatók: a Háromfogazatos címer, a kányafa és a fülemüle. Az ukrán és magyar nyelvű felirat szerint

„Ezen a helyen állt a Királyi Egyetemi Nyomda, amely 1837-ben megjelentette a Dnyeszteri sellő almanachot, amely jelentős szerepet játszott az újkori ukrán irodalom fejlődésében.”

Az emléktáblát Julian Kvasznicja lvovi szobrász és Oleg Turik építész, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület tagja készítette.