Fotó: Kormányos Olekszandra

Budapest II. kerületének ukrán önkormányzata:

Kormányos Olekszandra – elnök
Kormányos István – elnökhelyettes
Kirejko Dmitro – küldött
A II. kerületi ukrán önkormányzat 2003-ban alakult, és három küldöttből állt: Kormányos Olekszandra volt az elnök, helyettese Kirejko Dmitro, tagja pedig Kormányos István.
Kormányos Olekszandra az Altáj hegységben található Tatarszk városában, Novoszibirszk megyében született, ahol anyai nagyapja a száműzetést töltötte. A család később hazaköltözött Ukrajnába.
A kijevi Karpenko Karij színház, film- és televízió művészeti nemzeti egyetemen szerzett diplomát, Magyarországra történt költözése előtt a kijevi Glier Állami Zeneművészeti Egyetem vokál tanszakán tanított. 1994 óta él Magyarországon.
2003-tól tagja az Ukrán Országos Önkormányzatnak, a kulturális és oktatási bizottság elnöke, 2019-től az Ukrán Országos Önkormányzat elnökének helyettese.
A magyarországi Ukrán Nemzeti Színház alapítója és művészeti vezetője.
Kirejko Dmitro Kijevben született. Ukrán művész családban nevelkedett, az ukrán nemzeti kultúra kincseit és a nyelvet a nagyapjától, az ismert ukrán zeneszerzőtől, Érdemes Művésztől, közéleti személyiségtől, Vitalij Dmitrovics Kirejkótól örökölte. A budapesti Táncművészeti Egyetemen és a kijevi Karpenko Karij egyetemen szerzett felsőfokú végzettséget. 1994 óta él Magyarországon. Balettművész és az Operaház balett iskolájának tanára.
Kormányos István a kijevi katonai akadémián szerzett hadmérnöki képesítést. Katonatiszt.
Minden egyes önkormányzat tevékenységének megvan a sajátos irányultsága, de céljaink és feladataink azonosak: megőrizni az önazonosságunkat, egyediségünket, hogy utódainknak tovább adhassuk őseink által teremtett és ápolt kincseinket, a történelmünket, hétköznapi életünket, anyanyelvünket, szellemi kultúránkat, hagyományainkat, hogy a világban elfoglalt helyéhez méltóan, tudatosan megéljük nemzeti hovatartozásunkat. Mindazt, ami a nemzetünket alkotja és népünk sajátja.
2003-ban a II. kerületi ukrán önkormányzat hozzálátott egy színházi bemutató előkészítéséhez, minek eredményeképpen először hangzottak ukrán szavak magyar színpadon. Tulajdonképpen ezzel indult az itt élő ukránok színházának története. A magyarországi ukrán színház hat alkalommal sikeres résztvevője az Arcus magyarországi nemzetközi színházi fesztiválnak, minek eredményeképpen széles nemzetközi közönség elé tárta az ukrán kultúrát.
Az ukrán irodalom és költészet igen érdekes és gazdag, án a nyelv szépsége a leginkább a költészetben teljesedik ki. Ebből kiindulva önkormányzatunk műsor sorozatot indított A költészetbe, akár az emberbe sohasem késő beleszeretni címmel.Közönségünk megismerhette klasszikusaink kincsestárának válogatott darabjait, illetve azok magyar fordításait. A sorozatot szeretnénk folytatni.
A II. kerületi ukrán önkormányzat elnöke, Kormányos Olekszandra évek óta állandó tagja a Forrás országos irodalmi vetélkedő zsűrijének. Számba véve a vetélkedő eredményeit, örömmel tapasztaljuk, milyen nagy felelősséggel készülnek a megmérettetésre a gyerekek, és természetesen a szülők is, hogy mennyire odafigyelnek a nyelvhelyességre a hangsúlyozásra, az előadásmódra, a szövegértésre és mennyire tisztelik az ukrán kultúrát. Ez azt jelenti, hogy idegen közegben is kitart, fejlődik, egyesül és megmarad családi körünk.
Az önkormányzat rendszeresen rendez tematikus esteket, megünnepli az ukrán nemzeti ünnepeket, továbbá részt vesz az országos önkormányzat rendezvényeiben. Minden esztendőben ott van a kerületi napokon, ahol bemutatja a helyieknek az ukrán kultúrát és gasztronómiát.
A II. kerületi önkormányzat kezdeményezte, hogy a teret, ahol Tarasz Sevcsenko szobra áll, nevezzék el a költőről. Szerintünk ez egy nemzetközi jelentőséggel bíró ügy, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország térképen van egy tér, amelyet Tarasz Sevcsenkóról neveztek el. A szobornál rendszeresen találkoznak az ukránok és vendégeik, akik koszorúkkal és virágokkal tisztelegnek a nagy Kobzos előtt.