A magyarországi ukrán közösség 2017. május 3-tól mind a mai napig a turisztikailag frekventált Váci utca 47-es szám alatt található  magyar, római katolikus Szent Mihály templomban tartja rendszeres ukrán szentmiséit.
Kocsis Fülöp püspök, magyarországi görögkatolikus metropolita és Milján József püspök, a patriarchátusi kúria pasztorációs és migrációs osztálya elnökének áldásával a budapesti közösségünk hivatalosan is egyházközségi rangra emelkedett a Szent Szűz pártfogása alatt. Napjainkban hivatalosan mintegy százan tagjai a közösségnek, de a nagyobb ünnepeken közel négyszázan vesznek részt a szentmisén. A Budapesten élő ukránok mellett egyre több a vendégmunkás és a diák.
Az elmúlt két esztendőben jelentősen aktivizálódott az egyházközség tevékenysége: különféle hagyományőrző rendezvényeket tart, koncerteket és gyermektáborokat szervez, megünnepli a nemzeti ünnepeket, zarándoklatokat és még számos programot szervez. Emellett a templomban működik  az Anyák az imádságban, a Názáreti családok egyesület, a Huzar kardinális központ, melynek égisze alatt működik a budapesti ukrán egyházi iskola, az Evangelizáció iskolája és a vezetőképző iskola. A gyerekek és a fiatalok számára megalakították a cserkészcsapatot, amely tagja az Európai Cserkészszövetségnek. A hívek nem feledkeznek meg a könyörületességről sem, gondoskodnak a Kelet-Ukrajnában harcoló katonákról és más rászorulókról. 2019 nyarától jelenik meg a magyarországi ukránok keresztény lapja, az Örömhír.
Mindemellett van egy nagy álmuk: felépíteni  saját templomukat magyar földön, amely jelképezné kötődésüket őseik kultúrájához, bárhol is éljenek a világban…
Előtörténet. A budapesti ukrán nemzetiségi kisebbség számára az elmúlt három évtizedben minden feltétel adott volt, hogy harmóniában fejlessze és őrizze önazonosságát, volt azonban egy terület, amelyből hiányzik az ukrán lelkiség, éspedig a lelki élet.  Az emberek szerettek volna anyanyelvükön, saját szertartásuk szerint imádkozni, de erre nem volt lehetőségük.
Fokozatosan jutottak el az ukrán egyházközségig. A kétezres évek elején a közösség kérésére évente egy alkalommal, általában Húsvétkor magyar pap, Puskás László celebrálta a szentmisét. Az ősök hagyományaira épülő, teljes értékű vallási élethez ez vajmi kevés volt, és a hívek tárgyalni kezdtek az Ukrán Görögkatolikus Egyház vezetőivel egy budapesti, teljes értékű egyházközség létrehozásáról.
2008. október 3-án, a Tarasz Sevcsenko téren álló Szent Flórián templomban került sor az ukrán görögkatolikusok első ukrán nyelvű szentmiséjére, amelyet a Boldog Ljubomír Huzar és Bohdan Dzjurah mutatott be. Ettől kezdve gyakori lelkipásztori látogatásokat tett Budapesten a szép emlékű Vaszil Potocsnyak atya, az Ukrán Görögkatolikus Egyház pasztorációs és migrációs osztályának titkára, aki rendezte a magyar egyház és az ukrán közösség együttműködését.
2012-ben az Ukrán Görögkatolikus Egyház pasztorációs és migrációs osztálya az Ukrán Görögkatolikus Egyház kijevi érsekség papját, Damjan Haborij atyát nevezte ki a Magyarországon élő ukránok lelki atyjának, aki rendszeresen látogatta a rábízott híveket. Később Balogh Zoltán magyar miniszternek (EMMI) köszönhetően megteremtődtek a anyagi feltételei annak, hogy az ukrán híveknek állandó papjuk legyen.2016 szeptemberétől heti rendszerességgel került sor szentmisére. A közösség a görögkatolikus Szent Flórián templomban, illetve a bolgár pravoszláv Cirill és Metód templomban imádkozhatott.

Magyarország, 1056 Budapest, Váci u. 47/b.

ugcchungary@gmail.com