A magyarországi ukrán közösség gyermekei ellátogattak Ukrajna Magyarországi Nagykövetségére, hogy gratuláljanak Ukrajnának a függetlenség napján. Csodálatos versek és a gyerekek által előadott dal felejthetetlen hangulatot varázsolt. A fiatalokat köszöntő Ljubov Nepop, ukrajnai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény egyedülálló, hiszen a nagykövetség először fogad vendégeket az udvarán, és javasolta, hogy a nemzeti ünnep alkalmából egy ilyen rendezvény legyen évente megrendezve, és váljék hagyománnyá. Végül is olyan gyerekek kezében van az ukrán-magyar kapcsolatok jövője is rajtuk múlik, rajtuk múlik a jövőben, hogy a magyarországi ukrán közösség és az ukrajnai magyar közösség erős összekötő kapocs marad-e a két állam között.
A nagykövetség munkatársai édességekkel kedveskedtek az ifjú vendégeknek, és egy virtuális koncerttel mutatták be a nagykövetség által a függetlenség napja alkalmából készített videós ajándékot, amelyet Budapest legismertebb és helyszínein ismert zeneműveket dtak elő a Magyarországon élő ukrán zenészek előadásában. A filmben a gyerekeknek lehetőségük volt megnézni Ukrajna ismert  városait és gyünyörű természetét.
A magyarországi kis ukránok is megetkeinteeék és feldíszítettek ukrán zászlókkal egy ukrán népviseletekket bemuató fotókiállítást, amelyek Ukrajna függetlenségének napjára készültek, és az Ukrajna magyarországi nagykövetsége körül található.