2020-ban online módon került megrendezésre Budapesten az immár huszonkettedik alkalommal ukrán versek művészi felolvasásának hagyományos  „Dzserelo” szavaló versenye.
Idén rekordszámú résztvevő – 65 gyerek és felnőtt – vett részt a versenyen. Ezzel kapcsolatban a hagyományos öt kategória – óvodások, 7-9 éves iskolások, 10-15 éves iskolások és középiskolások, ukránt idegen nyelvként tanuló magyarok és felnőttek kategória – további diákok 10-11 év közötti katogórííával bővült.
A zsűri elnöke Olesz Harcsenko ukrán énekes, Ukrajna népművésze, a Tarasz Sevcsenko Nemzeti Díj nyertese volt. A zsűritagok Olekszandra Kormányos az UOÖ helyettese, a magyarországi Ukrán Nemzeti Színház művészeti igazgatója és Judit Szofilkanics ukrán nyelvtanár, a Dzerelo szavaló verseny főszervező.
Az idei verseny rendhagyó volt. A karantén miatt a a résztvételt, a beküldőtt videó alapján a veresnyt online módon tartották. A beküldőtt videókat a zsüri egy fájlmegosztó szerver segítségével tudta értékelni. Az előadóinkat és szüleiket ez segítette a legkülönfélébb technikai lehetőségek felfedezésében: saját videófelvétel, az előadás hátterének díszítése, internetre való feltöltése.
A verseny minden résztvevője tökéletesen megbirkózott az ukrán költészet művészi olvasatával, ami nehéz feladat elé állította a zsűrit. Minden kategória tíz legjobb szavalóját nagydíjjal jutalmazták, tizenhárman első helyezést értek el, huszonhárman pedig – második és harmadik helyezettek lettek.  Mindenki elismerő oklevelet kapott értékes jutalmakat és ajándékokat vehettek át a díjazottak. Örömteli látni, hogy a verseny első fellépőinek gyermekei folytatják az anyanyelvüket és kultúrájukat ápoló szülők hagyományát. Minden előadást áthat az őszinteség és az öröm, a tehetség és a felelősség. Például Mykola Bondarchuk és Mariyka Koberidze saját műveit adta elő. Diana Shipayló dédapja, Oles Gereta lelkész- költő ihlette egy vers felolvasására.
– Őszintén köszönjük mindenkinek, aki részt vett a huszonkettedik „Dzserelo” ukrán művészeti szavalóversenyen – mondta Judit videobeszédében a résztvevőknek és a nézőknek.
– A 22-es számot azért emeltem ki, mert huszonkét éve, 1998-ban rendezték meg az első ukrán művészeti szavalóversenyet a „Dzserelo-Forrás”című versenyt, még a Zichy utcai a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület akkori helyiségeiben, Jaroslava Hartyányi egyesület elnök vezetésével. Azóta az első szervezők és a zsűri tagjai, a felejthetetlen Natalia Dragomanova, Éva Grigashi, Pál Misley elhunytak, de a verseny hagyománya megmaradt, gazdagodott és fejlődött valamint évről évre megújul. Volt szerencsém részt venni a diákok felkészítésében mind a huszonkét versenyre.
Szofilkanics Judit egyúttal köszönetet mondott a zsűritagok inspiráló munkájáért, valamint azoknak a szülőknek és tanároknak, akik nap mint nap anyanyelvük ápolására tanítják a gyerekeket, formálva bennük az ukrán költészet és kultúra iránti szeretetet.
– Ez rendkívüli feladat, tekintettel a gyerekek és a szülők zsufolt éleformáira. A lélek örömmel látja-hallja kis óvodásaink-angyalkáink fellépéseit, nem emelkedik fel a kéz pontokra, osztályzatokra, helyezésekre osztani. Ezúton mondunk köszönetet minden családnak, aki bátorítja hozzátartozóit a művészeti felolvasóversenyen való részvételre.
Nagy és nemes tettek ezek, mert a legjobb hozzájárulás az élethez, ha anyanyelvszeretettben felneveli gyermekeit. Hadd köszönjem meg most a Magyarországi Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központ, valamint a Magyarországi Ukrán Országoss Önkormányzat anyagi támogatását egy ilyen rendhagyó online verseny kiváló szakmai lebonyolításáért.
Örömteli, hogy a “Forrás” verseny évről évre egyre népszerűbb. Ez reményt ad arra, hogy a Magyarországon élő ukránok megőrzik az ukrán nyelvet, nem feledkeznek meg ukrán gyökereikről, és a nyelvünket tanuló magyarok hasznosnak találják a sokszínű magyar-ukrán kapcsolatok kialakításában.