Karácsonyi ünneplés Budapesten

Jézus születésének ünnepe a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Az égen felcsillanó betlehemi csillag jelezte nekünk, hogy a világra jött az emberiség megmentője – Jézus Krisztus. A világ valamennyi pontján élő keresztény közösség nagy várakozással néz elébe a szeretet ünnepének.
A sok éves tradícióhoz híven a magyarországi ukrán közösség idén is a váci utcai Szent Mihály utcai Görögkatolikus Templomban, január 7-én köszöntötte a karácsony ünnepét, melyet a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület támogatott. A szentmisét a magyarországi ukrán közösség lelkipásztora, Damjam Haborij atya tartotta a Novus kórus kíséretében. A mise magasztos hangulatát a csodálatos ukrán „koljadak”, azaz kántálások színesítették.
A pravoszlav ortodox magyarországi ukránok számára az Ukrán Pravoszláv Egyház, Arszenyij metropolita, az Ukrán Pravoszláv Egyház Magyarországi, Ausztriai és Közép-Európai Exarchátusának vezetője által megbízott Roman Vaszilevics atya tartott ünnepi szentmisét.
A mise január 7-én került megrendezésre a viola utcai Actor Hotel, az ünnephez átalakított helyszínén. Minden kedves megjelent szíves beszélgetést folytatott Roman atyával, családias hangulatban énekelték a csodálatos ukrán „koljadakat”, a háziasszonyok pedig a tradicionális ukrán karácsonyi édességgel, „kutja”-val kedveskedtek. Ugyanazon a napon Roman atya Szentes városában, a Szent Miklós Pravoszlav Templomban is megtartotta ünnepi szentmiséjét.
Karácsony ünnepének alkalmából a magyarországi ukrán szervezetek és egyesületek számos tematikus rendezvényt szervezett.
Az Ukrán Országos Önkormányzat, a Magyarországi Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központ, valamint a Magyarországi Ukrán Görögkatolikus Egyház közösen ünnepi videó üzenetben köszöntötte a magyarországi ukránságot. Haborij Okszana, Bernáth Viktória, Koloszova Viktória és Rudnik Viktória előadásában csodálatos részleteket hallhattak a legismertebb ukrán koljadakból.
https://www.facebook.com/ukrajinci.hu/videos/479225193252170
Huzar Kardinális Magyarországi Ukrán Központjának és a budapesti „Kedves Iskolám” tanintézmény társszervezésében virtuális koncert került megrendezésre. Az eseményen a „SOLOMIA” vokálstúdió tehetséges növendékei előadásában hallhattunk ukrán karácsonyi énekeket. (Művészi vezető Rudnik Viktória)
https://www.facebook.com/1913269992315936/videos/597269757765576
A Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület a Molnár Uljána által szerzett „Új Karácsony” koljadalas keretében köszöntötte az ünnepet. Az éneket szerzői változatban az alábbi linken tekinthetik meg:
https://youtu.be/qXjvLVOHc10
A „Nova Hvilja” Egyesület a Szent Mihály Görögkatolikus Templomban tartott karácsonyi szentmisét követően a Novusz kórus, Zán Julianna és Bernáth Ferenc kíséretében fakadt énekre a „Kántál Ukrajna – Kántál Budapest” akció keretében. Az éneklést követően a „Nova Hvilja” Egyesület karácsonyi fánkokkal kínálta a kedves ünneplőket
https://www.facebook.com/watch/?v=2224744744325448
„Jó estét Neked” – ezen elnevezéssel illette karácsonyi ünneplését a „Jednyiszty” Egyesület, akik videóüzenetben köszöntötték a magyarországi ukrán diaszpóra tagjait. A karácsonyi dalokat és verseket előadó gyermekek az Országház és a Szent István Bazilika előtt dicsőítették a Kis Jézus születését.
https://www.facebook.com/jednisty/videos/403347357609184
Szintén a „Jednyiszt” Egyesület szervezésében került megrendezésre a „Karácsony Mágiája” c. esemény, melynek során a kedves résztvevők tematikus online kézműves foglalkozáson vehettek részt, megoszthatták egymással kedvenc karácsonyi receptjeiket, saját kezűleg készített dekorációik készítésének technikáját.
https://www.facebook.com/events/3565824560161714/?active_tab=discussion
Az „Ukrán Tradíciók Háza” és a „Nova Hvilja” társszervezésében online kézműves foglalkozást tartottak, melynek során a résztvevők megtanulhatták az igazi karácsonyi csillag készítésének technikáját.
https://www.facebook.com/ukr.budapest/videos/211653100561985
Az Ukrán Országos Önkormányzat „Horlicja” Női Klubjának szervezésében az ukrán háziasszonyok tradícionális ukrán karácsonyi ételt, „kutja”-t készítettek, amit a görög és a pravoszlav szentmisét követően mindenkinek lehetősége volt megkóstolni.
https://www.facebook.com/groups/303589903695788/permalink/720781061976668
Sipajlo Igor