Az ősz kezdetét túlzás nélkül jelentős esemény jellemezte – szeptember 12-én két magyarországi ukrán iskola közösen ünnepelte a tanévkezdést. A közös ünneplés ötlete Lilianna Grexa ifjúsági és médiabizottság vezetőjé, valamint mindkét iskola – a Magyarországi Ukrán Országos Önkormányzatánál működő Ukrán Vasárnapi Iskola és a Husar Ukrán Központ Egyházi Iskola – vezetőségé volt. A megszervezést pedig  Bernát Viktória a MUKD vezetésével valosulhatott meg.
A tanévnyitó családi ünnepsége igazán különleges volt, mert a Piliscsevi Vidámparkban (PILISCSÉVI JÁTÉKPARK) került megrendezésre, amely igen festői környezetben, a Pilis-hegység lábánál található.
Az ünnepet hagyományos imával nyitotta meg, a magyarországi görögkatolikus egyház lelkésze Damian Gaboriy. A szülőknek és a diákoknak lehetőségük volt találkozni a tanárokkal és az iskolaigazgatókkal – Viktória Stefuca és Elena Beskorovaina -val, megismerkedhettek az iskoláik képzésének fő területeivel.
Ezután egy szórakoztató program várta az ukrán családokat a gyerekeknek lehetőségük volt gyermekvonattal utazni, részt venni egy mesterkurzuson, és saját maguk készítettek kerámiákat és ékszereket. A gyerekeket azonban egy igazi csodaszoba nyűgözte le, ahol a vezető bűvész lenyűgöző módon mutatott be különféle fizikai jelenségeket és kísérleteket végzett elektromossággal, plazmával, fénnyel, hanggal és mágnessel.
Az ünnep második felében a gyerekek és szüleik számára családi váltófutást szerveztek változatos feladatokkal, melyért külön köszönet a „Ridna Skola” igazgatójának, Olena Beskorovainának és a tanároknak.
Mindenkinek lehetősége volt emlékfotót készíteni az ünnepről az erre a célra kialakított fotózónában, a végén pedig a gyerekeket apró ajándékokkal – tanszerek, külön – édességek várták a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesülettől, melyet az Egyesület elnöke, Hartyányi Jaroszláva ajándékozott.

Фото: Віктор Сані