Idén, augusztus 24-én függetlenségének 30. évfordulóját ünnepelte Ukrajna, hiszen 1991. augusztus 24-én az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsa által kihírtetett függetlenségi nyilatkozat értelmében az ország hivatalosan is kilépett a Szovjetunió kötelékéből, ennek megfelelően kezdetét vette a modernkori szuverén ukrán államiság. A Szovjetunió széthullásával tulajdonképpen a független ukrán államszerkezet visszaállításaként beszélünk, amit több százéves nemzeti törekvés előzött meg. 
A függetlenségért vívott harc – az ukrán nemzetet összekovácsoló, azon kimagasló tulajdonságok egyike, amely a megmaradás érdekében határtalan erőt és kitartást adott az önálló államisággal nem rendelkező, ínséges időszakokban.
Ezt a kaotikus és igazságtalan rendszert törte meg az 1991. augusztus 24-én kihirdetett függetlenségi nyilatkozat – a gyümölcsöző jövőt kívánó ukrán nemzet szuverén állammá kiáltotta ki magát.
A mai ukrán államiság gyökerei a 20. század elejére vezethetők vissza. Erre az időszakra tehetjük a demokrácia és szuverenitás fogalmának, valamint az állami szimbólumok megjelenését.  
Ukrajna 20. századi, első függetlenségének kikiáltása 1918. január 22-én történt meg. Ezen okból fakadóan az 1991. augusztus 24-i függetlenedést az ország szuverenitásának visszaállításaként emlegetjük.
Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság megszünése és a független Ukrajna kikiáltása óriási szerepet játszott a Szovjetunió véglegesés visszafordíthatatlan szétbomlásában. Az 1991-es széthullás a totalitárius kommunista rendszer végét jelentette.   
Ma, amikor Ukrajna ismét tanúbizonyságot tesz függetlenségéről az orosz agresszorral szembeni háborúban, folytatja az 1917 óta tartó harcát.
A függetlenség kikiáltásának emléknapja nemcsak az ukrán nemzeti identitás szívügye, hanem a világ valamennyi szuverén, demokratikus és unitárius államának.
Ilyenkor mindnyájunkban fellángol a haza iránt érzett őszinte és töretlen szeretet
Ukrajna minden állampolgára az ünnep egy apró komponenseként tekint magára, büszkén tekint hovatartózására és ünnepli európaiságát.