A június 12-i tanévzáró ünnepség alkalmából csoportos kirándulást szerveztünk a szigethalmi Emese Parkba. A vakáció örömében közösen osztoztak a diákok, tanárok és természetesen a szülők is.

A park bejáratánál az ott dolgozók fogadtak bennünket, akik a varázsszóra feltárták előttünk az István-kori falu kapuit. Beérve az erőd belső udvarába egy igazi időutazás vette kezdetét. Az államalapítás története, középkori lovagi viselet és a korhű fegyverek és a korhű falu mindennapjaiba való betekintés – mind-mind helyet kaptak a felfedezésre indult ukrán csoport programjában.
Ezt következően a gyerekeket csoportokra osztották. Íjászkodtak és kézműves gyertyákat készítettek virágokból.
Ám ami igazán lehengerelte a kisiskolások figyelmét – a középkori csónakázás.
A programkavalkád itt nem ért véget, hiszen a gyerekek az állatkertbe vették az irányt. Nyitott térű vonatozás, móka és kacagás, felhőtlen öröm jellemezte a napot.
A finom ebédet követően minden gyerkőc átvehette а  szorgalmas 2020-2021. tanévért járó okleveleket és a jól megérdemelt ajándékokat.
Ezúton is köszönjük minden kedves szülőnek, hogy közösen vették velünk az elmúlt tanév kihívásait-fáradalmait. Hálásak vagyunk az együtt töltött időért, a közös foglalkozásokért, jókedvű éneklésekért-táncért és a rengeteg, a munkánkat támogató segítségért.
Bernáth Viktóriát és dr. Stefuca Viktóriát külön köszönet illeti meg ezen csodás nap megszervezéséért.
Minden kedves diákunknak kívánunk élményekben gazdag nyarat és felejthetetlen élményeket.
Reméljünk találkozunk nyári táborunkban és együtt kezdhetjük a következő tanévet!
U.i.: az eseményről még több fényképet láthatnak Facebook oldalunkon:  (4) Facebook