Az Ukrán Dallamok Együttes varázslatos részvevője szinte valamennyi, a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat által szervezett ünnepnek és rendezvénynek. Az Együttes a muzsikus házaspár, Zán András és Uljana kezdeményezésére született.
Hogyan született az Ukrán Dallamok?
András: Amikor megérkeztünk Magyarországra, találkoztunk az ukrán közösséggel, és felajánlottuk a segítségünket, amit örömmel elfogadta. Kravcsenko György, az UOÖ akkori elnöke javasolta az Együttes alapítását. Az Ukrán Dallamok révén kicsit más oldalról közelítünk az ukrán népzenéhez. Az Együttes minden tagja magasan képzett, jelenleg Magyarországon élő ukrán zenész. Nemcsak általánosan elfogadott ukrán zenét játszunk hagyományos felfogásban, hanme pop- és rockzenét is. Ez egy olyan csapat, amely különféle stílusokat jelenít meg, az ukrán zene az valami más. A csapatban sok Magyarországon élő ukrán muzsikus dolgozik, így elmondhatjuk, hogy nagyon sok tehetséges művészt vonzottunk körünkbe.
Uljana: Tulajdonképpen nyomban azután, hogy megérkeztünk Magyarországra, felvettük a kapcsolatot a budapesti ukrán közösséggel, amely segíti és támogatja művészi tevékenységünket, amiért hálásak vagyunk. Különös köszönettel tartozunk az Ukrán Országos Önkormányzatnak, amely támogatja a kibontakozásunkat. Nagyon jól esik megtapasztalni, hogy az emberek a szívükön viselik az országban élő ukránok kultúrájának ápolását. A magunk részéről elmondhatom, hogy nagyon szeretjük azt, amit csinálunk, bár nem egy könnyű szakma. Tiszta szívvel végezzük a munkánkat, örülünk, hogy megajándékozhatjuk az embereket a zenénkkel.