Június 21 és 23-a között Lemberg városában nagy sikerrel került megrendezésre a Magyarországi Ukránok Kulturális NapjaiA Kulturális Napok a Lembergi Opera Tükörtermében vette kezdetét. Az ünnepség elején az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke, dr. Stefuca Viktória köszöntötte a kedves vendégeket. Beszédében kiemelte: „A magyarországi ukránok legfőbb célja, hogy az ukrán kultúra megismerésére és szeretetére tanítsák a jövő generációját. Ezért a fellépők körében nem csak felnőtt-, de gyermekelőadók, vagyis az UOÖ által működtetett Vasárnapi Iskola növendékei is fellelhetőek”.
A Magyarországi Ukránok Kulturális Napjai főszervezőinek az Ukrán Országos Önkormányzat, a Magyarországi Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központ és a Lemberg Megyei Állami Adminisztráció és a Lembergi Magyarok Egyesülete bizonyultak. A rendezvénysorozat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával jött létre
Ukrán részről a rendezvényen jelen volt Rosztiszlav Zamlenszkij, a Lembergi Megyei Állami Adminisztráció ügyvivő vezetője. „Nagyon fontos, hogy Önök elhivatottan népszerűsítik az ukrán kultúrát határainkon túl. Mi egy nagy nemzet vagyunk, ezért össze kell fognunk. A Megyei Adminisztráció készen áll támogatni az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket… „.
A rendezvény megnyitóján szintén részt vett a Lemberg Megyei Állami Adminisztráció Kultúráért, Nemzetiségekért és a Hitéletért Felelős Főosztályának igazgatója, Miroszlava Turkalo.
Az ünnep művészeti részében a Bernáth Ferenc-Vihula Mihajlo „Kettős Prafrázis” gitár virtuóz duett lépett színpadra
Az aznapi műsor folytatásában az UOÖ által működtetett Vasárnapi iskola növendékei léptek színpadra a R. Ivanicsuk Lviv Megyei Könyvtárban. A gyerekek a „Csengőcske” instrumentális formációban (felkészítő tanár: Bernáth Viktória) és a „”ének-zenei formációban (felkészítő tanár: Szavina Lyubov) adtak koncertet.
A nap zárásképp a Magyarországi Ukrán Színház „A két nyúl után” darabját tekinthették meg a nézők Ukrajna Elismert Színművészei, Mihajlo Fiscsenko és Natalia Zaszuhina közreműködésével. A színdarabban továbbá részt vettek: Kormányos Alexandra, a Magyarországi Ukrán Színház vezetője, Sikk Krisztina, Kozubovics Dana és Scsur Olekszandr.
A nézők továbbá kivetített részleteket tekinthettek meg a „Felülvizsgálatból”, a”Vasárnap reggel…”, a „Vigyázat: Nők!” színdarabokból, így emlékezve a színház fennállásának 15. évfordulójára
![dnilviv_den1_21](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_21-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_1](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_1-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_2](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_2-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_3](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_3-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_4](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_4-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_5](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_5-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_6](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_6-300x212.jpg)
![dnilviv_den1_7](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_7-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_8](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_8-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_9](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_9-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_10](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_10-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_11](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_11-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_12](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_12-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_13](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_13-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_14](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_14-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_16](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_16-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_17](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_17-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_19](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_19-300x200.jpg)
![dnilviv_den1_20](https://ukrajinci.hu/wp-content/uploads/2019/09/dnilviv_den1_20-300x200.jpg)