Július 5 és 10 között, a varázslatos Balatonlelle városban sor került egy pihenőtáborra a Magyarországon élő ukrán gyermekek számára.
A fiúkra és lányokra nagy program várt, amelyet a Lesya Ukrainka Ukrán Vasárnapi Iskola tanárai készítettek és vezettek le.
Oleszja Olekszij minden nap jóga órákat tartott.
„Az első kérdésem a gyermekekhez, mit tudtok a jógáról?
Elégedett voltam a válaszaikkal. A gyermekek azt modnták a jógáról, hogy az – megnyugvás, ellazulás, meditáció, nem pedig „a lábak nyakba akasztása”. Napjainkban a gyerek sokkal érzékenyebbek, mint mi voltunk gyermekkorunkban, és mélyebben érzékelik érzelmeiket és érzéseiket.
A jóga hasznosabb, mint a hagyományos sportok, mert nincsenek benne versenyek és a gyermekek összehasonlítása. A foglalkozásuk után javul a vérkeringés, fejlődik a rugalmasság, a mozgások koordinációja, a stressz és a feszültség enyhül, a figyelem koncentrációja javul.
A lényeg, amit meg akartam mutatni a gyerekeknek az, hogy mélyebben érezhetik testüket, ennek eredményeként gondoskodni tudnak róla, nyomon tudják követni a gondolataikat, megbirkózhatnak a negatív érzelmeikkel, kialakíthatják a megfelelő szokásokat, erősíthetik az akaraterőt, ami erős természethez vezet.” – mesélte Oleszja.
Kryzhanovska Viktória a gyerekekkel együtt háromdimenziós játékokat (kacsa) készített, amely az ukrán szimbólumok színeiben pompázott.
A vezetése alatt került sor egy sapkafestő kézműves kurzusra, amelyen minden gyermek azt festhetett a sapkára, amit csak akart.
Emellett a fiúk és a lányok a Balatonban élő halakat is rajzoltak.
Az idősebb fiúkkal és lányokkal együtt Viktória asszony fejlesztette a fantáziát és képzeletet.
Berntáh Viktória és Kryzhanovska Viktória segítettek a lányoknak csodálatos virágkoszorúk elkészítésében, amelyek a pihenés emlékeként maradtak meg náluk.
Halina Bojcsuk, ukrán nyelv tanár ukrán nyelvből tartott foglalkozásokat, feltöltötte a gyermek szókincsét és felébresztette az ukrán nyelv iránti szeretetet.
A pihenni érkező gyerekeknek lehetőségük volt ellátogatni a cirkuszba is (a gyermekek érzelmei aa fényképeken láthatóak), voltak az óriáskeréken, ellátogattak a bobpályára, részt vettek egy városnéző túrán Balatonlelle környékén.
A friss levegőn tartózkodva a varázslatos Balaton közelében, fagylaltot nyalogatva, mesterkurzusokon, workshopokon és versenyeken és szórakozásokon véve részt, különböző programokat látogatva meg, ukrán nyelven csevegve a barátaikkal, a gyerekek kicsit megnőttek és felnőttebbé váltak. Köszönjük ezt a lehetőséget a Bethlen Gábor Alapnak, a Lesya Ukrainka Ukrán Vasárnapi Iskola tanárainak – Viktoria KryzhanovskaOlesya OleksiyHalina Boychuk, az iskola vezetőjének, Viktória Stefucának és  Bernáth Viktóriának, az Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központ elnökének.