2019. október 12-én az Ukrán Országos Önkormányzat, a Magyarországi Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központ szervezésében valamint a Budapest Fővárosi Urán Önkormányzat és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával megrendezésre került az „Ukrajnával a szívünkben” Összmagyarországi Tehetségkutató Vetélkedő.

A gyermekek öt kategóriában mérték össze tudásukat:

  • Hangszer
  • Ének
  • Koreográfia
  • Színművészet
  • Képzőművészet

Meg kell hagyni, hogy a gyerekek igencsak komolyan vették a megmérettetést. Az „Ukrajnával a szívemben” jelmondat minden egyes fellépésben elhangzott.

Az édesapa- Bernáth Ferenc- által megírt ukrán altatódal Bernáth Attila klarinét élőadásában egyből belopta magát a közönség szívébe.

A „Róka vagyok, testvérke vagyok…”, a „Jó estét, róka koma”, az „Aj, asszonyom, asszonyom”, az „Erdő sűrűjén túl”, a „Reggel a kertben”, és sok más, az ukrán kultúra remekműve hangzott el a fiatal tehetségektől.

A mindössze hatéves Hornyák Tetyana előadásában a nézők az „Aj, a cseresznye kertben” c. ukrán népdalt hallgathatták meg. Bíró Andrij az ismert Bumboksz ukrán hip-hop együttestől adta elő versenydalát.

Krizsanovszka Kszenia képzőművészet kategóriában egy „ukrán kislányt” ábrázoló gyurmaképet készített. Ebben a kategóriában számos más remekmű született. Többek között ikon, ukrán honvédő, ukrán tájkép is fellelhető volt a fiatal kis képzőművészek alkotásai között.

Iván, Viktor és Anna Ferko rajzaik mellé verset is szavaltak.

Risko Vivien és Mehrelisvili Márk ukrán pop dalok dallamaira készültek tánc koreográfiájukkal.

A vetélkedő legifjabb résztvevője, Medenczi Amira (4 éves) versében arról mesélt a közönségnek, hogyan készül felnőtté válni

Az ünnepségen elhangzottak a nagy ukrán klasszikusok művei is, mint például: H. Bojko „Mókus”, V. Srojka „Megengedte”, N. Maj „Iskolás vagyok”, T.Sevcsenko „Falu”, V. Moruha „Amiért elkéstem”.

Kiváltképp aktuális volt az a mai társadalmi-politikai életbemutatására hivatott nyolc fiatal kis színész előadása, kiknek színpadi teljesítménye fenomenális volt. (A gyerekeket felkészítette Olena Kirilenko, és a Vasárnapi Iskola további édesanyjai).

A vetélkedő végén minden fiatal tehetség oklevélben, édességben és más értékes ajándékokban részült.